Kónya Judit – Szoftvertesztelésről szakértőkkel, webinár előadó

Bemutatjuk Kónya Juditot, a Budapest Bank Test Management & Testing Head-jét, aki hihetetlen módon már 17 évet töltött a tesztelés világában.

Nagyon sok izgalmas kalandot mesél majd el nekünk a március 31-i webináron, többek között elárulja, milyen banki tapasztalatokat szerzett nem kevesebb, mint hat pénzintézetben. Specialitása a giga projektek és programok bevezetése a banki szektorban.

Mielőtt a Budapest Bankhoz került, megfordult a Volksbank, MKB, Raiffeisen, Erste, és a Funadamenta IT divízióiban is. Segítségével vezettek már be új fióki frontend rendszert, adott pénzintézetnél csapatával egységessé tették az ügyféltörzset, vagy éppen új tesztelési módszertant vezettek be, de jutalékszámoló rendszert is cseréltek már Judit vezetésével.

2015 tavaszától izgalmas projektek sora van a háta mögött a Budapest Banknál, ahol elmondása szerint kiemelkedően híres a vállalati kultúra és szakmailag is rendkívül fejlett eszközök és változatos módszertanok állnak rendelkezésre. A legnagyobb szakmai kihívásnak a kártya projektet élte meg, melynek során mintegy 40 rendszert fejlesztettek ahhoz, hogy át tudjanak állni egy tökéletesen új kártyarendszerre. Mindezt szinte teljesen kiesésmentesen oldották meg, noha rendkívül nagy, 100 fős projektcsapattal dolgozott rajta több, mint két hosszú éven keresztül.

Megkérdeztük Juditot, hogy ilyen komoly banki tapasztalattal a háta mögött miként látja, milyen skillekkel érdemes erre a területre érkezni, milyen elvárásokra készüljünk? Kérdésünkre mosolyogva csak ennyit válaszolt:

„Ezt nehéz lenne pár gondolatban elmondani, de az biztos, hogy rengeteget lehet tanulni, a tesztmenedzser mindig új témakörökkel találkozik, teljesen új fejlesztési témákkal és vonzatokkal. A többit elárulom a március 31-i webináron!”

Tarts velünk és tudd meg, a szakértő szerint mi a titok és merre halad a tesztelés a jövőben!

Regisztráció: https://idbc.hu/webinar/szoftvertesztelesrol-szakertokkel/