IDBC az állatokért CSR program – 2022

Amikor év elején csatlakoztam az IDBC csapatához, még csak résztvevőként iratkoztam fel az állatvédő programra, később a tavasz folyamán elvállaltam a projektvezetői szerepet is, hogy segítsem a megvalósulását, ne maradjon ki ez a számomra nagyon fontos CSR akció a cég életéből.

A tavalyi évben az IDBC csapata az Ürömi Állatmenhelyet látogatta meg, akiknek nagy szükségük van a segítségre, így idén is rájuk esett a választás.

Az Ürömi Állatmenhely fő feladata a kóbor, gazdátlan ebek szakszerű befogása, lakossági bejelentések kivizsgálása, indokolt esetben az állat érdekében kobzásra is sor kerülhet és ezeknek a kutyáknak az elhelyezése a menhelyen. Céljuk a befogott, de gazdis állatok visszajuttatása eredeti tulajdonosuknak, feltéve, hogy a tartási körülmények megfelelőek. A lelkileg vagy testileg sérült védenceik rehabilitálása, gyógyítása és tanítása. Többnyire sajnos telt házzal működnek, általában közel 50 befogadottjuk van, köztük akadnak szerencsésebbek, akikre gyorsan érkeznek az érdeklődő telefonok és vannak, akik náluk öregednek meg.

A program keretein belül adománygyűjtést szerveztünk, mely megkezdése előtt egyeztettem a menhellyel, mire lenne szükségük, hogy valóban számukra értékes és felhasználható tárgyakkal érkezzünk. Számomra meglepő módon nem az állateledel volt az, amit kértek, ellenben nagy szükségük volt tisztítószerekre, illetve pórázokra. A gyűjtés júniusban meg is kezdődött, hogy július végéig mindenkinek lehetősége legyen behozni az irodába az általa felajánlott tárgyakat.

Mindenképpen szerettem volna, hogy kicsit közelebb érezzék magukhoz a kollégák ezt a projektet, így az adományok átadásával egybekötve önkéntes kutyasétáltatásra is kértem lehetőséget a menhelytől, melyre azonnal igent is mondtak.

Július 22-én pénteken munka után bepakoltuk az autókba a több doboznyi adományt, melyet csodás kollégáimnak köszönhetek, majd meglátogattuk személyesen a menhelyet. Bár a nyár egyik legmelegebb napját sikerült kifognunk, a csapat lelkesen, izgatottan indult el a helyszínre. Az adományok átadása után a menhely tulajdonosa, Szűcsné Mércse Adrienn, körbevezetett minket az otthonban, minden kutyus történetét elmesélte és közben a hely működésébe és mindennapjaiba is beavatott minket. Megtudtuk például azt is, hogy ez a menhely, amellett, hogy a gazdátlan állatoknak ad helyet, úgymond panzióként és kutyaovi-kutyasuliként is működik.

Ezután mindannyian kaptunk 1-1 kutyust és megkezdődött a program legjobban várt része, a kutyasétáltatás. Bő másfél órát voltunk a kutyusokkal a szabadban, mely közben egy jó kis fürdőzés is kijárt a nagy melegben áthevült állatoknak.

A körbevezetés alatt hallottunk szomorú és elborzasztó történeteket arról, hogyan kerültek oda a kutyák, így nem mondanám, hogy ez a legvidámabb CSR programunk az összes közül. Azonban határozottan mondhatom, hogy csodálatos érzés volt, mikor kivittük a kutyusukat sétálni, és pancsolni, és látszott a szemükben a boldogság. Nem az egész napjukat és nem minden napjukat, de legalább egy délutánjukat szebbé tudtuk tenni, és már ezért is megérte.

Az idő lejártával megköszöntük, hogy ott lehettünk, többen megígérték, hogy többször is menni fognak sétáltatni és konstatáltuk, hogy ezt a programot egyik évben sem szabad kihagyni, hiszen annyi menhely van még, amit meglátogathatunk, és segíthetünk.

Örülök, hogy végül elvállaltam a projekt menedzselését, és remélem lesz még rá alkalmam. 🙂

Szerző: Nagy Petra
Recruiter
nagy.petra@idbc.hu