Vissza

Contracting a gyakorlatban: így dolgoznak a contracting csapatba tartozó IT szakértők

Illés József CEO, Founder

2021. november 15.

Olvasási idő: 10 perc

Szakmai tartalmakIT Contracting

A contracting egy izgalmas, köztes életformát kínál az alkalmazotti státusz és a saját vállalkozás vezetése között. Egy korábbi írásunkban részletesen összefoglaltuk, hogy milyen hasonlóságok és különbségek vannak a freelancerek és contractorok között, most pedig két contractor kollégánk gyakorlati példáján keresztül mutatjuk be azt, amit erről a típusú munkakapcsolatról tudni érdemes.

A contracting lényege, hogy rugalmasabb módon kínál munkaerőt a cégeknek, mintha saját alkalmazottakat vennének igénybe. Korunk IT-szektorának sajátossága, hogy dinamikusan változó, projektfüggő az éppen szükséges kapacitás mértéke. Minél nagyobb a cég, annál inkább. Ezt létszámbővítéssel és leépítéssel nem lehet hatékonyan lekövetni. Itt jön képbe a contracting csapat, mint amilyennel például az IDBC is az ügyfelei rendelkezésére áll.

Az alábbiakban két veterán, sok éve az IDBC contracting csapatába tartozó kollégánk osztja meg tapasztalatait ennek a foglalkozási formának a sajátosságairól.

Háttérsztori

Péter okleveles közgazdász, hat évig dolgozott könyvvizsgáló, majd biztosítási multiknál. Lakossági hitelezés és kockázatkezelés szakterületeken tevékenykedett alkalmazottként, 2009 óta egyszemélyes kft. formájában dolgozik.

A kilépés, a váltás oka esetében a kiégés volt. Az utolsó nagy projektjében egyszerre két vezérigazgatónak jelentett biztosítási és banki területen, akik között ráadásul nem volt éppen harmonikus a személyes viszony.

A projekt a piaci elérést tekintve kiemelkedően sikeres volt, de a projektcsapatot végül eladták, Péter pedig egy olyan új pozícióval kínálták meg, compliance területen, ami különösebben nem motiválta őt.

Ekkor kereste meg egy barátja egy mortgage house létrehozásának ötletével, ami egy jelzáloghitel- intézet, amely olyan ügyfeleknek is nyújt lakáshitelt, akik egy banknak már túl kockázatosnak bizonyulnának. Be is indult az üzlet, de a 2008-as válság elsöpörte.

A saját üzlet építése után visszatért a konzultációhoz, régi személyes ismeretség okán leigazolt az IDBC-be és azóta is velünk tart.

István programozó matematikusként végzett, biztosítási majd telekommunikációs területen kezdett dolgozni, de már 1999 óta saját betéti társaság formájában foglalkoztatja magát.

A programozási feladatokból üzleti elemzővé lépett elő, majd ahogy vákuum keletkezett felette, sikeresen töltötte be a projektvezetési funkciókat is, azóta is ebben a szerepkörben dolgozik.

Miért éppen contracting?

Péter és István mindketten a saját területükön elismert, megkérdőjelezhetetlen tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező specialisták. A freelancer életmódnak vannak olyan sajátos kihívásai, mint az ügyfélszerzés: de Istvánnak saját bevallása szerint még LinkedInje sincs. A karrierje során sosem kellett a “hogyan tovább” kérdésével foglalkoznia, mert mindig volt lehetősége egy újabb ajánlattal élni, ha az aktuális együttműködései nem feleltek meg valamilyen szempontjának.

Az árazás kapcsán elmondta, hogy “mindig a plafont kereste”, de mindig összeveti a feladatot annak érdekességével is. Volt, hogy akár 40 százalékkal lejjebb adott az addigi bevételeihez képest egy izgalmas feladatért, vagy fordítva, egy különösen kedvező ajánlatot fogadott el annak ellenére, hogy a projekt éppenséggel nem hozta lázba.

Ezért felmerül a kérdés: miért éri meg az ilyen embereknek a contractor életmód, ha egyszer a piacon függetlenül is gond nélkül meg tudnának élni?

Péter válasza erre az, hogy “nyugodtan tudok aludni”:

Szerinte ebben a helyzetben a munkaköri felelőssége nem olyan óriási, mint régen, a javadalmazás viszont jobb, mint ami egy belső pozícióban elérhető.

A hozzá hasonló szakmai múlttal rendelkező és ötven év körüli szakemberek közül sokakban van ambíció arra, hogy többszáz embert irányítsanak és inkább döntéseket hozzanak a konkrét munka helyett, de Péter látta és csinálta is ezt karrrierje korábbi szakaszaiban. Jelenleg teljesen elégedett a külsős szereppel.

“Voltak nehéz évek, 2012-2013 környékén örültél, ha volt munka.” A contracting lehetőséget adott neki arra, hogy rövid idő alatt felhalmozzon két évnyi tartalékot.

A contracting nem csak a nyers anyagi lehetőségek miatt tud nyújtani ellenállóképességet, biztonsági hálót a szakembereknek. Péter és István emlékeztettek arra is, hogy 2020-ban, amikor a pandémia miatt szinte az egész világgazdaság befagyott, akkor az IDBC-nek volt egy olyan kezdeményezése, hogy a contracting poolban a kollégák egy része egységesen lemondott a bevételeinek egy részéről azért, hogy a befulladt projekteken dolgozó kollégákat át lehessen segíteni ezen a szűk időszakon és mindenki tudjon fizetést kapni.

“Természetesen én ezt a bevételt akkor elveszítettem, de egyben ez adott egyfajta garanciát arra, hogy ha én kerülök bajba, akkor a csapat engem is kisegít majd.”

Egy freelancer csak magára számíthat, nincs körülötte ilyen védőháló.

István szerint “a freelancerek általában az öngondoskodás irányába mennek, ez pedig egy köztes megoldás. Nem kell nyitva tartanom az ajtókat, 100 százalékban a munkára koncentrálhatok. Minden okom megvan arra, hogy bízni tudjak a stabilitásban.”

Az “előrenézés”, az újabb és újabb projektek, a piacilag innovatív feladatok folyamatos előteremtése az IDBC cégvezetésének a feladata. Ahogy István fogalmaz:

“Egyfolytában scannelik a piacot. Ez egy komoly teher, amit átvesznek tőlünk.”

Péter azt tapasztalja, hogy egyre komolyabb erőforrásokkal rendelkezik a contracting üzletág sales csapata, úgyhogy szerinte jelenleg, és az IDBC esetében “nagyobb biztonságot jelent a contracting poolba tartozni, mert arányosan hatékonyabbak az új projektek megszerzésében, mint amire magányos freelancerként mi képesek lennénk”.

“Amíg jó a munkakapcsolatunk, és érdekesek a feladatok, miért emeljem fel a telefont?”

– teszi fel a szónoki kérdést István.

Milyen contractingban dolgozni?

István és Péter jelentős tapasztalata miatt vissza tudnak tekinteni arra az egyáltalán nem túl régi időszakra is, amikor a távmunka még korántsem volt olyan evidens, mint ma.

“Kilenc évvel ezelőtt volt először lehetőségem távmunkára egy megbízásban. Egy órán keresztül állt fel a VPN, és minden mentés fél órát vett igénybe. Úgyhogy inkább bejártam.”

A contractingnak ma nincs akkora technikai előnye mint mondjuk 3 éve volt, de a különbség más téren mutatkozik meg. Péter  szerint különösen előnyös, hogy kívülről tudja látni az összes benti folyamatot és rugalmasan állni minden feladathoz. Nem annyira fontos, hogy az összes részfeladattal tökéletesen tudjon azonosulni.

“Nem érnek el hozzám a belső feszültségek, nem veszem magamra. Mindig tudok egy bizonyos távolságot tartani és “radar alatt” befolyásolni a folyamatokat, amivel speciális üzleti értéket állíthatok elő.“

István szerint ez az egyik legjobb része és legnagyobb előnye a contracting viszonynak az ügyfélcégek számára.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a contractingban könnyű a váltás, elég jelezni házon belül, és minden megy magától. Nagyon érdekesek a projektek, de ha bármilyen okból váltani szeretne, azt nem különösebben nehéz megoldani.

Kinek való a contracting?

István szerint így is megmarad a vállalkozói szemlélet és az életforma bizonyos sajátosságai, elsősorban a 100% felelősség a saját tevékenységedért. “Ugyanúgy felhívhatnak öt perc múlva, hogy ez a projekt off. Ez szerintem edzi a jellemet, jót tesz a személyiségnek.”

Péter szerint nehéz kérdés az, hogy fiataloknak, pályakezdőknek mennyire javasolható a contracting:

“A kockázat elviseléséhez szükségesek bizonyos személyiségvonások, ezért is kell tartalékot képezni. De ma már sok fiatal organikusan fel tudja ezt építeni, főleg, ha még nincsen családja és csak magáért felel. De ha fontos a karrier, a folyamatos előrehaladás, ha szeretnél szinteket lépni egy szervezetben, akkor a contractingban ezt nem tudod olyan egyértelműen kijelölt úton bejárni, mint alkalmazottként. Hiszen itt mindig külsős vagy és sosem kerülhetsz igazi vezető döntéshozói pozícióba. Ez nem az ilyen jellegű önmegvalósítás útja.”

István a saját, független vállalkozói életformával vetette össze a contractingot: ha szabadúszó vagy, akkor végtelen potenciálod van a fejlődésre, bármennyit kérhetsz, és bármeddig skálázódhatsz, vehetsz fel embereket. Ez organikusan tud épülni, de nagyon magas kockázattal és az elején sok személyes áldozathozatallal jár.

Az emberi kapcsolatok terén elmondható, hogy a contractingban nem vagy teljesen egyedül, de nyilvánvalóan nem tudsz olyan elmélyült viszonyba kerülni a céges csapattal, mintha alkalmazott lennél, illetve a contracting pool sem egy olyan közösség, akikkel naponta találkozol. Ez, persze, sokak számára kedvező helyzet, István is így van ezzel:

“Nem kell elmennem zsákban ugrálni csapatépítőkre – ez nálam egy pozitívum.”

Ez nem jelenti azt, hogy az IDBC ne fordítana jelentős energiákat a contractor kollektíva menedzselésére. Péter kiemelte, hogy van lehetőség képzések igénybevételére.

 “Például felmerülhet egy elhelyezési lehetőség, ami passzolna, de valamilyen szakértelmem, mondjuk a projektvezetés, hiányzik hozzá. Ekkor akár házon belül is elvégezhetek egy képzést, ami képbe hozhat az alapokkal, ami elegendő lehet ahhoz, hogy elkezdjem a feladatkör ellátását.”

Ez volt tehát a contractor “esettanulmányunk”, ahol két valódi karrier részleteibe és konkrét tapasztalatokba avattuk be blogunk olvasóit.

Ha kipróbálnád te is a contractor életet, vagy szívesen vennél igénybe ilyen szakértőket projektalapon, keress minket elérhetőségeinken!