Az elmúlt években a home office (HO) nemcsak hogy elfogadottá vált, hanem sok iparágban elvárássá is nőtte ki magát. Magyarországon azonban a helyzet vegyes képet mutat: míg egyes cégek visszahívják a munkavállalókat az irodába, mások továbbra is rugalmas munkavégzést biztosítanak.
Az állami nagyvállalatoknál jellemzően heti 4-5 napos irodai jelenlét az elvárás, a globális szereplőknél inkább 2-3 napot várnak el, míg a kis- és középvállalkozások (KKV-k), startupok, valamint külföldi cégek gyakran nagyobb rugalmasságot kínálnak. Teljesen remote, azaz 100%-ban otthonról végezhető munkák már ritkábbak, de továbbra is léteznek, főként a technológiai szektorban és a specialisták számára.
Az IT területen különösen fontos a közös gondolkodás, az együttműködés, így a személyes jelenlétnek is megvan a maga szerepe. Ahogy Élés Zsófia, az IDBC Experts & Developers üzletágának vezetője fogalmazott:
„Az irodába bejárás olyan, mint a sportolás – nehéz elkezdeni, de utána már nagyon jó tud lenni. Megszokja az ember, élmény, és jó a kollégákkal együtt lenni. Közel 200 munkatársunk dolgozik partnereiknél kiemelt projekteken és az ő visszajelzéseikből egyértelműen megfigyelhető, hogy az utóbbi hónapokban a legtöbb vállalt szigorított és több irodai jelenlétet várnak el.”
Miért jó az IDBC-nél contractingban dolgozni?
Az IDBC-nél hiszünk abban, hogy a munkavégzés akkor a leghatékonyabb, ha az illeszkedik az egyén élethelyzetéhez és preferenciáihoz. Az ügyfeleinknél dolgozó munkavállalóink és alvállalkozóink számára számos előnyt kínálunk – ezek közül az egyik legfontosabb a rugalmasság.
- Sok projekt, sok pozíció: Széles portfóliónknak köszönhetően megtaláljuk azt a lehetőséget, amely a legjobban illik a szakmai céljaidhoz és életviteledhez.
- Transzparencia már az elején: Már a kiválasztási folyamat első napján informálunk, hogy az adott pozíció milyen HO-bejárási arányt igényel.
- Valódi rugalmasság: Tapasztalataink szerint a heti 2 napos bejárás a leggyakoribb, de vannak heti 1 napos, sőt teljesen remote lehetőségek is – különösen a KKV, startup és nemzetközi ügyfeleinknél. Az IDBC portfóliójában nagyon széles a lehetőségek palettája.
És mi a jövő?
A munkavégzés jövője egyértelműen a hibrid modell felé halad, ez az arany középút a teljes home office és a teljes irodai jelenlét között. A cégek egyre inkább felismerik, hogy a rugalmas munkavégzés nemcsak a munkavállalók elégedettségét növeli, hanem a produktivitást is. Ugyanakkor az is látszik, hogy a személyes jelenlétnek továbbra is fontos szerepe van – különösen az olyan területeken, ahol a közös gondolkodás, brainstorming és csapatmunka elengedhetetlen.
A jövő tehát nem a „vagy-vagy”, hanem az „is-is” irányába mutat:
- Heti néhány nap irodai jelenlét segíti a csapatkohéziót, a gyorsabb döntéshozatalt és a kreatív együttműködést.
- A fennmaradó napok otthonról lehetőséget adnak a fókuszált, nyugodt munkavégzésre és támogatják a munka-magánélet egyensúlyát.
A trendek alapján valószínű, hogy a következő években enyhe eltolódás várható az irodai jelenlét irányába, különösen a nagyvállalatoknál. Ugyanakkor a munkavállalók elvárásai és a munkaerőpiaci verseny miatt a teljes visszatérés nem reális – a rugalmasság megmarad, csak más formában.
Az IDBC ebben a változó környezetben is stabil pontot jelent: már a kiválasztás során pontos képet adunk arról, hogy az adott pozíció milyen munkavégzési modellt követ, így nincsenek meglepetések. Ráadásul a sokféle projekt és partnercég révén szinte mindenki megtalálhatja nálunk a számára ideális munkakörnyezetet – legyen szó heti 1-2 napos bejárásról vagy akár teljesen remote lehetőségről.