Vissza

„Egy séta, egy mosoly, egy jobb nap” – IDBC újra az Ürömi Állatotthonban

Egri Blanka Content & Social Media Coordinator

2025. június 17.

Olvasási idő: 2 perc

CSR

Az Ürömi Állatotthonban szinte minden nap történik valami szívmelengető – hiszen a gondozók és az önkéntesek folyamatosan azon dolgoznak, hogy a menhely lakóinak jobbá tegyék a mindennapjait. Múlt szombaton az IDBC csapata is újra csatlakozott ehhez a nemes küldetéshez, amikor ismét ellátogattunk a menhelyre egy kutyasétáltatós CSR program keretében.

A „IDBC az állatokért” kezdeményezés mára hagyománnyá vált, és minden alkalommal újabb élményekkel gazdagítja a résztvevőket és persze a négylábúakat is.

Ezúttal is több szatyornyi adománnyal érkeztünk, hogy ne csak jelenlétünkkel, hanem kézzelfogható segítséggel is támogassuk a menhely munkáját. A program során betekintést nyertünk az állatotthon mindennapjaiba, megismertük a kutyusok történeteit, majd mindenki kézhez kapta a saját sétapartnerét – egy-egy boldog, hálás kutyust, akikkel másfél-két órán át barangoltunk a zöld területeken.

A nap nemcsak a kutyáknak, hanem nekünk is sokat adott: feltöltődést, nevetést, és egy kis emlékeztetőt arra, hogy a törődés apró gesztusai is hatalmas változást hozhatnak. Bár nehéz volt otthagyni a kutyusokat, tudjuk, hogy már az is számít, ha csak egy napra is szebbé tettük az életüket.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ezen a programon! Az Ürömi Állatotthon továbbra is szeretettel vár minden segíteni vágyót – ha teheted, látogass el hozzájuk és sétáltass meg egy kutyust. Hidd el, mindkettőtök napja jobb lesz tőle. 💚