Tehetség, ambíció és vízió Üzletágvezetői bemutatkozó Szalai Bencével
2024. február 5.
Olvasási idő: 12 perc
Egy cég bővülésének izgalmas és kihívásokkal teli mérlegelési időszaka a mennyiség és minőség egyensúlyozása. Az IDBC szeret a 19-re lapot kérni, most pedig várjuk, bejön-e a 21, ugyanis három fiatal, tehetséges és tapasztalt toborzási üzletágvezetőt igazolt az IDBC nagy multinacionális versenytársaktól. Elkaptuk tehát őket a rajtvonalban, megkérdeztük honnan és miért jöttek át, mik a terveik, kihívásaik, tanácsaik. Interjú Szalai Bence, Engineering üzletágvezetővel.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Miért választottad az IDBC-t, miért volt ez jó döntés a karrieredben?
Nagyon jó a projekt, amit csinálunk. Eddigi munkáim során is olyan lehetőségek találtak meg, amikor egy nem létező dolgot kellett kiépíteni, vagy esetünkben egy nem a legmegfelelőbben működő üzletágból kell valami produktív, sikeres és progresszív rendszert felépíteni. Általában tehát ilyen projektekbe ugrok bele, nagyon motivál a kihívás, hogy lehet mit elérni, és drasztikus látszata van annak, amit csinálunk. Én nem az a típus vagyok, aki 0,1 %-okat reszel egy-egy modellen, hanem szeretem kitalálni, megvalósítani a fejlesztéseket, és szignifikáns eredményeket elérni velük.
Másrészt nagyon tetszettek azok a célok, amelyeket a tulajdonosok megfogalmaztak. Nagyon ambiciózusok, és szeretnénk pár éven belül Top3-as árbevételű toborzási ügynökség lenni, én pedig szívesen részt veszek ebben. Inspiráló, sikeres, ambiciózus emberekkel szeretek dolgozni, és itt megvan az a céges kultúra, ahol lehet tanulni és fejlődni szakmailag, valamint emberileg egy fiatalos, dinamikus és könnyed csapathoz tartozni.
Mi az a fő kihívás a mérnöki üzletágban, amit először szeretnél célba venni?
Először is a toborzóink specializálódása a cél, amelynek a kialakítása már megtörtént, jelenleg zajlanak a tréningek. Nem elég ugyanis az, hogy azt mondjuk, hogy valaki például gyártás-termelésben végez toborzást, hanem azon belül is foglalkozzon a minőségbiztosítással, hiszen Magyarországon az összes mérnököt nem tudod megismerni, viszont a minőségügyi mérnökök nagyrészét igen. Ez ahhoz vezethet majd, amikor ez megtörténik, és kiépítjük az adatbázist, hogy rövidül a submission time, több jó jelöltet tudunk hozni, és könnyebb lesz az együttműködés mindhárom fél számára.
A másik, hogy minden pozíciónknál legyen sztenderd minimum négy önéletrajz beküldése, amiből hármat hívjanak is be ügyfélinterjúra. Ez megmutatja azt, hogy mind mennyiségileg, mind minőségileg tudunk teljesíteni. Szerintem, ha ezeket megugrottuk, azután tudunk arról beszélgetni, hogy hogyan csináljuk jól a toborzást.
Egy változás mindig kihívásokkal, kérdésekkel teli időszak. Neked milyen eszközeid vannak vezetőként a csapatod fejlesztésére, motiválására?
Abszolút, egy változás nem mindig kényelmes, de én szeretek jó példával elöl járni a csapatom előtt, nem akarok semmi olyat elvárni, amit én magam nem tudok hozni. Általában úgy csinálom, hogy elmondom, szerintem hogyan lenne jó egy adott folyamat, utána pedig gyorsan implementáljuk. Az első sikerek és eredmények után pedig nagyon fontos pozitív visszajelzést adni, hogy lássák a kollégák, hogy a változás milyen szuper eredményeket hozott. Ha ez beépül a rendszerbe, akkor kiépül egy kultúra, amiben az emberek folyamatosan fejlesztik a rendszert és magukat is. Az alulról jövő véleményeknek jelentős szerepük van, hiszen én se tudok mindent, a toborzók dolgoznak nap mint nap a jelöltekkel. A mögöttem lévő tapasztalat és piaci tudás ad viszont egy szakmai magabiztosságot, tanácsolok valamit, segítek a kivitelezésben, a sikerek pedig validálják a nap végén a metódust.
Ha megfordítom a kérdést, és nem mint vezető, hanem mint munkavállaló kérdezlek: neked milyen volt az onboardingod és hogyan lehet motiválni?
Az onboardingom elég sűrű és intenzív volt. Maga a metodika szerintem jó, van online része, amit otthon is megcsinálhatsz, illetve egy networking rész, ahol impulzusokat szerezhetsz, ki mivel foglalkozik, milyen beállítottsággal dolgozik, milyen személyiség. Ennek az elegye szerintem kellően elég információt ad ahhoz, hogy utána magabiztosan tudj dolgozni ebben a környezetben. Nyilván az is fontos egy onboardingban, hogy tudj kitől kérdezni, úgy érzem én mindig tudtam, mindenki nagyon segítőkész volt.
Leginkább pedig az motivál, hogy lássam az általam vezetett csapatokban a fejlődést – legyen az nagyobb árbevétel, karrier előrelépés, vagy ha valakiből tényleg kijön az a vezetői attitűd, amit beleláttunk. Ezenkívül az is fontos, hogy a velem dolgozók olyan karriert fussanak be, amilyet szeretnének, hiszen ez is minősíti a munkámat: az árbevétel, csapatnövekedés és a személyes sikerek. Ehhez kapcsolódóan az ügyfélkapcsolatok is kulcsszerepet töltenek be – elérni azt, hogy örömmel hívjon az ügyfél, és tudjunk segíteni a sales-nek, hiszen ők hozzák be az ügyfeleket, de a recruitereken múlik a megtartás.
Ami még motivál, hogy magyar cég nemigen járt még olyan magasságokban, ahová mi szeretnénk eljutni, ott leginkább multik foglalják a helyeket, és szeretném ezt az állóvizet kicsit felforgatni.
Visszatérő gondolatod a fejlődés, fejlesztés mind vállalati, mind egyéni szinten. Mi az a három legfontosabb tanács, amit adnál azoknak, akik még a karrierjük elején vannak, és szeretnék egyengetni a szakmai útjukat?
Az ultimate tanács, hogy válassza a recruitmentet, mert tök király, de egyébként az első az alázat. Legyen benne egy belső iránytű arra, hogy a munkája jó és igényes legyen, ugyanis azt tapasztalom, hogy ebben az üzletágban mindent meg tudunk tanítani az embereknek, csak azt nem, hogy akarják a sikert. Ez valakiben vagy megvan, vagy nincs, de ebben a szakmában az lesz sikeres, akiben megvan ez az alázat, precizitás és szorgalom. Az ember minden nap tud hatékony lenni, ugyanis mindig le lehet interjúztatni még egy embert, mindig fel lehet hívni még egy ügyfelet, de ez persze magas tűrőképességet kíván.
A második az, hogy legyen egy megfelelő nyitottság és ambíció. Én nagyon szeretek olyan emberekkel dolgozni, akikben nincsenek régi berögződések, és el tudják fogadni, hogy egyikőnk sem tud mindent. Ne azt lássák egy változásban, hogy mi lehet a buktató, hanem legyen meg a nyitottság arra, hogy ez lehet a jó út, belátni, hogy nem mások kénye-kedve miatt történnek dolgok, hanem mert előre szeretnénk vinni valamit.
A harmadik pedig a megoldásra való törekvés. Ez ezért fontos nagyon, mert rengeteg olyan szituációval fognak találkozni, amelyek kihívást jelentenek majd, és ezeknél nem a hibára való fókuszálás, hanem a problémamegoldás fog feloldást jelenteni. Az ügyfeleink is ezt fogják keresni egy együttműködésben, hiszen nagyon kevés olyan eset van, amikor jön egy ügyfél az igényeivel, és azokat pontosan ugyanúgy le lehet szállítani a piacról. Ez pedig rugalmasságot, kommunikációs technikákat és tárgyalási készségeket is igényel.
Az elhangzottak, illetve az elmúlt pár hónapban megfigyeltek alapján számomra ez a toborzói szakma egy kényes mérlegjátéknak tűnik a jelöltek és ügyfelek között mind egyéni, mind vállalati szinten. Hogy lehet szerinted megtalálni az egyensúlyt, hogy mindenkinek jó legyen a végén?
Jó kérdés, igazából úgy, hogy mindenkinek jut és marad is. A jelöltek általában azzal jönnek, hogy legyen sokkal nagyobb előrelépés, sokkal jobb bér, sokkal több szabadság. Ez a három fő motivátor jelenleg, amivel ki lehet mozdítani a jelöltet a jelenlegi pozíciójából. Ha ebből a háromból valamelyik megvan, és kap egy korrekt tanácsadást a jelöltünk, akkor ő valószínűleg elégedett lesz. Persze nagyon fontos az őszinteség és szavahihetőség, nem szabad eljátszani a bizalmukat, mert egyszer ér valakit egy rossz élmény, soha többet nem fog toborzóval dolgozni.
Az érem másik oldala, hogy hogy lehetnek elégedettek az ügyfeleink. Úgy, hogy gyorsan, a legjobb jelölteket mutatjuk nekik, tehát mi gyorsan megértjük az igényeket, amihez az kell, hogy szakértői legyünk a területnek, másrészt gyorsan hozunk olyan jelölteket, akiket még nem látott. Nem az a cél tehát, hogy mi legyünk a leggyorsabb toborzók, hanem hogy olyan jelölteket állítsunk, akikhez más úton nem jutna hozzá – ezért fontos a talent pool építés és a széleskörű toborzási platformhasználat.
Igazából nincs új a nap alatt, ha egyik oldalról megvan egy jó cég, jó csomag, karrierfejlődés a jelöltnek, másik oldalról pedig egy gyors és minőségi toborzás az ügyfélnek, akkor mindenki elégedett lesz, főleg a tanácsadó, aki elvégezte a jó munkát és kapja a jutalékot érte.
Mostanában sokat beszéltünk munkaerőhiányról, inflációról, növekvő bérigényekről. 2024-re te mit jósolsz, mi fog történni a szakmában?
Szerintem a bérek továbbra is növekedni fognak, hiszen infláció folyik a csapból is. A legegyszerűbb funkciók is tudják azt, hogy a bérük kevesebbet ér idén, mint tavaly, ennek természetesen van egy árfelhajtó hatása. Másrészt véges számú mérnök van, egyre növekvő nyitott pozícióra, tehát ez is az indukálja, hogy a bérek fokozatosan emelkedni fognak.
Amit látok, hogy megfordult az interjúasztal, és nem az van, hogy van egy jó cég, ahová bemegy sok jó jelölt versenyezni egy pozícióért, hanem az, hogy van egy jó jelölt, és vannak jó cégek a környéken, akik versenyeznek érte. Igazából ezt a trendet látom jönni 2024-ben is, ugyanis még mindig jelentősen alulstaffolt a gyártás-termelés szektor.
Azt várom még 2024-re, hogy sokkal pörgősebb piacunk lesz a beruházások miatt. Attól függetlenül, hogy a gazdasági helyzet nem a legideálisabb, még mindig azt látjuk, hogy érkezik Magyarországra tőke, vannak beruházások. Az, hogy ehhez ki hogyan áll, egyéni kérdés, de a versenyt mindenképp erősíti a komplex tudású szakértőkért.
Az interjú vége felé szeretnénk egy kicsit közvetlenebbül is bemutatni a kollégáknak, meglévő és jövőbeli ügyfeleknek. Mesélnél nekünk, mi volt a jeled az oviban, és akkor mi szerettél volna lenni?
Körte volt a jelem, és válogatott labdarúgó szerettem volna lenni. 15 éves koromig fociztam első-, és másodosztályban, majd jött egy sugallat, hogy egész jó eszem van a tanuláshoz, ami egy hosszabb távú megtérülést jelenthet, ezért a foci megmaradt hobbinak.
Van valami hidden talented?
Tudok szlovákul, mert onnan származom, illetve szerintem mindenkivel gyorsan megtalálom a közös hangot, és jól kijövök az emberekkel.
Mivel szoktad magad felpörgetni és motiválni, ha szürkébbek a napok?
Alapvetően is egy pozitív és energikus ember vagyok, illetve van egy kutyám és nemrég született két kisfiam, így nem annyira kell keresnem a motivációt, a boldogsághormonjaim elég telítettek jelenleg. Egyébként sportolással: focival, kettlebellel, golffal, dartsozással pörgetem fel magam, illetve nagyon szeretek társasjátékozni családdal, barátokkal. De ha éppen lehangolt vagyok, akkor általában leülök a feleségemmel, és egy pohár bor mellett megbeszélünk mindent, aztán megyünk tovább.