Karácsonyi adomány, idén vesebeteg gyermekeknek segítettünk

Az IDBC a kezdetek óta fontosnak tartja, hogy  a társadalmi felelősségvállalást és segítség nyújtást a mindennapi vállalati működés részévé tegye.
Ennek szellemében idén is úgy döntöttünk, hogy a karácsonyi ajándékozásra szánt összeget, olyan célra költjük, amivel egy jó ügyet tudunk támogatni.

Az idei évben a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinika Művese osztálya számára sikerült négy korszerű dializáló ágyat vásárolni közösen, a vezetőség és kollégáink által felajánlott adományból.

A modern berendezések lehetővé tették, hogy a Klinika hat hosszabb ideje használatban lévő ágyából négyet lecseréljenek, így a kis betegek – akik hetente három alkalommal 4 órát töltenek egy ilyen ágyon – kényelmes körülmények között kaphatják meg a kezelést.
Ezzel a „karácsonyi ajándékkal” a magyarországi vesebeteg gyermekek kezeléséhez nyújtunk segítséget, a beteg gyermekek hatékonyabb és korszerűbb orvosi ellátásához.

Egy korszerű dializáló ágy közel 1 millió forintba kerül. A kollégákkal közösen 1,5 millió forintot gyűjtöttünk össze házon belül, ehhez járultak hozzá további 300 ezerrel a művese osztályon kezelt egyik beteg gyermek szülei. Ez az összeg ugyan csak kettő ágyra lett volna elegendő, ám felvettük a kapcsolatot a dializáló ágyat gyártó céggel, a Digiterm Kft-vel, és kedvezményes ajánlatuk segítségével végül négyet tudtunk megvásárolni.

A 30 évvel ezelőtt alapított Digiterm Kft. terápiás székeit elsősorban a dialízis kezelések során használják. A dialízis során nagyon fontosak a kényelmes, egyszerűen használható, biztonságos és megbízható berendezések, hiszen a betegek egy év alatt 500-600 órát töltenek a kezeléssel. A Gyermekklinika Művese osztályának kis betegei hosszú hónapokig, akár évekig járnak dialízisre – amikor a művese gép 4 órán keresztül forgatja és tisztítja a vérüket, helyettesítve ezzel a beteg vese funkcióját -, mire a vesetranszplantációra sor kerül. Ráadásul Magyarországon kizárólag a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán végeznek ilyen kezelést 18 éven aluliak számára, ezért is különösen fontos, hogy itt a lehető legmodernebb felszerelések legyenek elérhetők.

Rendkívül hálásak vagyunk a kollégáiknak és mindenkinek, aki részt vett az adománygyűjtésben. A kis betegeknek pedig azt kívánjuk, hogy gyógyuljanak meg minél hamarabb.

Szerző: Pók András
értékesítési vezető
pok.andras@idbc.hu