IDBC az állatokért CSR program

Idén második alkalommal támogattunk állatvédő egyesületet adománygyűjtés és kutyasétáltatás keretében. Az őszi program során az Ürömi Állatmenhelynek ajánlottuk fel segítségünket. Somlyai Míra, Sourcer kollégánk beszámolója az IDBC CSR programról.

A júniusi gyűjtés sikere után már magabiztosabban vágtam bele egy újabb szervezésébe, ugyanis tudtam, hogy a kollégákra mind az adománygyűjtésben, mind a kutyasétáltatáson való részvételben számíthatok. Az Eszkuláp Állatvédő Egyesülethez hasonló szervezetet szerettem volna keresni, azaz egy olyan menhelyet, akiknek nincs akkora követőtábora, rászorulnak az adományra és nyitottak lehetnek arra, hogy a kutyusaikat is megismerhessük a sétán. Így esett a választás az Ürömi Állatmenhelyre.

Az Ürömi Állatmenhely fő feladata a kóbor, gazdátlan ebek szakszerű befogása, lakossági bejelentések kivizsgálása, indokolt esetben az állat érdekében kobzásra is sor kerülhet és ezeknek a kutyáknak az elhelyezése a menhelyen. Céljuk a befogott, de gazdis állatok visszajuttatása eredeti tulajdonosuknak, feltéve hogy a tartási körülmények megfelelőek. A lelkileg vagy testileg sérült védenceik rehabilitálása, gyógyítása és tanítása. Többnyire sajnos telt házzal működnek, általában közel 50 befogadottjuk van, köztük akadnak szerencsésebbek, akikre gyorsan érkeznek az érdeklődő telefonok és vannak, akik náluk öregednek meg.

Szeptemberben kezdődött meg a gyűjtés, és az előző eseményhez képest most máson volt a fókusz adományokat tekintve. Az Ürömi Állatotthonnal egyeztetve tisztítószereket, illetve pórázokat, játékokat kértek, így a kollégákkal együtt e szerint kezdtük meg a gyűjtést. A kéthetes gyűjtési időszak alatt érkeztek az adományok, az IDBC csapat újra összefogott egy jó ügyért. Az irodában kijelölt adomány dobozok gyorsan megteltek, az átadás napján több körben tudtuk csak újra bepakolni őket a kocsiba. Két autónyi adománnyal keltünk útra, az Ürömi Menhely is meglepődött a fertőtlenítőszerek és pórázok mennyiségén. (: Ezt követően megkezdődött a legaranyosabb része a programnak: a kutyaséta.

A sors is úgy akarta, hogy 8 fős csapatunk a legjobb időt tudja eltölteni Ürömön, ugyanis a héten hideg volt és esett az eső minden nap, de szombaton verőfényes napsütés és 20 fok várt minket. Az adományok átadása után a menhely tulajdonosa, Szűcsné Mércse Adrienn, körbevezetett minket az otthonban, minden kutyus történetét elmesélte és közben a hely működésébe és mindennapjaiba is beavatott minket. Mivel kora reggel mentünk, így láttuk ahogy ébredezik a menhely, megkezdődött a takarítás, a kutyusok sétáltatása és egy újabb nap az állatvédők életében. A körbevezetés után mindegyikünk kapott 1-1 ebet és útra indultunk. Az elején még szinte mindegyikünket húzta a saját kutyusa, úgy örültek annak, hogy sétálhatnak, így tempósabban szedtük a lábunkat és volt, aki futásban érkezett meg az óriási mezőre, ahol aztán másfél órán keresztül sétáltunk. A túravezetőnk is sokat mesélt nekünk a menhelyről, a kutyákról, így mélyebb betekintést nyerhettünk az állatvédők mindennapjaiba.

Amellett, hogy jó volt a hangulat, a kutyák is aranyosak voltak, a túránk kilátása is elképesztő volt, ugyanis a Budai-hegyek vettek minket körül. A séta alatt nem csak túravezetőnkkel, de egymással is lehetőségünk adódott beszélgetni, így kisebb csoportokba verődve ismerhettük meg egymást. Másfél óra után pedig visszatértünk a menhelyre, ahol már zajlott az élet, megkezdődtek a szombati tréningek, jöttek az önkéntesek, kicsik és nagyok egyaránt képviseltették magukat a sétáltatásban is. Megköszöntük a lehetőséget, hogy ott lehettünk és egymástól is elköszönve szálltunk be a kocsikba, hogy hazainduljunk ezután a kaland után.

Szeretném megköszönni Hegedűs Flóra HR Business Partnernek, Harmos-Fekete Eszter Marketing Coordinátornak és persze nem utolsósorban az IDBC vezetőségének, hogy támogatták ennek a programnak a megvalósulását és mindenben segítségemre voltak. Nélkületek nem tudtunk volna egy csapatként összefogni és 2 alkalommal is ilyen sikeresen segíteni a rászoruló állatoknak! A 2021-es évet tekintve itt véget ért az állatvédő CSR program, de jövőre ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Szerző: Somlyai Míra
sourcer