7 eszköz a motiváció fenntartására az évvégi hajrában is

Hogyan segíthetünk a motiváció megzuhanásán, ami időről időre mindenképpen bekövetkezik? Mit tehet ez ügyben egy jó vezető, milyen külső eszközökkel lehet segíteni a csapattagokat abban, hogy megőrizzék, vagy legalább gyorsan visszanyerjék ingadozó motivációjukat? Sokféle oka lehet ennek a jelenségnek, de van néhány bevett módszer, ami szerintünk segíthet.

A kényszerű karantén, a gyorsított eljárásban home office-ba száműzetés alapjaiban rázta meg a munkaközösségeket, és azóta egy forrongó átalakulásban vagyunk. Csak évek múlva fognak látszani az igazán jó gyakorlatok, ahogy ezt az egészet csinálni kellett volna. Számos cégvezető (főleg a digitalizációban élenjáró szervezetek esetében) a hatékonyság örvendetes fellendüléséről számolt be, hiszen az otthoni munkavégzéssel eliminálódott egy csomó bullsh*t, és az emberek egyénenként jobban tudtak haladni. De a helyzet messze nem mindenütt ilyen rózsás. A digitális együttműködések során könnyű csak a szebbik arcunkat mutatni, és az otthon magányában komoly lelki gondokkal is meg kellett küzdenie sokaknak, nem beszélve a családokra nehezedő extra nyomásról a lezárások első fél évében.

A sokkszerű karanténnak már vége, az élet már jobban hasonlít arra, amilyen “azelőtt” volt, de nem ugyanolyan, és már nem is lesz az.

A kiégés, a motiváció elvesztése, a lelki fáradtság, hangulatingadozások és a depresszió tömegek életét tette keservesebbé, mivel az új helyzetekhez hirtelen kellett alkalmazkodni – ez nem sikerülhetett mindenkinek.

A szervezetmenedzsment és HR szakértői rendszeresen hívják fel a figyelmet arra, hogy a digitalizálódó munka világában több teret kell nyitni az emberi érdeklődésnek, az odafigyelésnek. A távmunkában könnyű elbújni, és nem vesszük észre, ha a munkatársunknak kimerültek a mentális erőtartalékai. Lehet, hogy csak akkor derül ki, hogy baj van, amikor már komolyabb károk keletkeztek.

A motivációvesztés természetesen nem egy másodlagos Covid-tünet. A jelenség egyidős a munka fogalmával. Vannak életszakaszokhoz illeszkedő megingások, a strandidőben jelentkező elvágyódás az íróasztalok mellől, a szabadságolás közeledtével megzuhanó produktivitás a “túléló” üzemmódban. Másokat a tél “tesz hidegre”, és változó komolyságú mentális problémákat okoz számukra a napsütéses órák számának csökkenése.

A motiváció fenntartásával kapcsolatban recruitment és contracting cégként jelentős tapasztalatunk van. Az IDBC egyik legerősebb jellemzője a kollektíva, a csapatszellem, a családias hangulat – ezeket az értékeket a cég dinamikus fejlődése mellett kifejezetten komoly kihívást jelent átmenteni, megőrizni, akár távmunkában dolgozó contractorokról, akár a “lövészárkokban” vállt vállnak vetve napi szinten együtt dolgozó sourcerekről és recruiterekről.

Az alábbiakban összefoglaljuk a tapasztalatainkat és javaslatainkat arról, hogyan lehet megőrizni, vagy legalábbis elfogadható szinten tartani a tettvágyat.

1. Helyfüggetlen munkavégzés

Mindenfajta kiégéses, motivációvesztéses állapotnak általában az az alapja, hogy a megszokott napi rutinban elhatalmasodik valami olyan motívum, ami az illetőt mentálisan fárasztja: például egy olyan feladatrész, amivel nem szeret foglalkozni, vagy amivel nem tud azonosulni (értsd: hülyeségnek tartja). Gondot okozhat egy feldolgozatlan munkahelyi konfliktus, ami rontja a levegőt, vagy éppen egy magánéleti fejlemény, ami időben elnyúlva vet árnyékot a munkahelyi teljesítményre, rontja a koncentrációt.

A rossz rutinok megtörésének egyik módja, ha engedjük a kollégákat bárhonnan dolgozni. Alapvetően heti néhány nap ‘home office’ is csodát tehet, de lehetünk kreatívabbak, ösztönözzük a coworking irodákban való munkavégzést (akár szerződést is kötve ilyen irodákkal). Új trend a coliving, ami ugyanaz, mint a coworking, csak kint, a zöldben, a hegy tetején, vagy a tenger partján, ottalvós verzióban.

A ‘levegőváltozás’ csodát tesz, ezért tud hasznos lenni, ha a fizikai környezeten valamit lehet módosítani.

Ugyanezért érdemes időnként “összerántani” a csapatot az irodába is! Hogy ne érezze magát senki elveszve, jó, ha lehetőség azért megmarad a bejárásra, hogy ha valakik akár egy konkrét projekt miatt szívesen töltenének egy napot egy légtérben, azok megtehessék.

Természetesen irodabérlés, facility management terén ezek nagyon éles kérdések. Most úgy tűnik, hogy az a legjobb megoldás, ha egy kisebb irodahelyiség megmarad, amit rotációban igénybe vehetnek a kollégák.

A kisebb csapatok számára gazdaságos opció lehet az iroda felszámolása, és heti vagy havi rendszerességgel, alkalomszerűen bérelni helyiségeket hibrid coworking irodákban.

2. Flexibilis munkaórák

Nem csak térben, időben is lehet gyakorolni a rugalmasságot és a változatosságot. Lehet, hogy valaki valósággal újjászületik attól, ha például szerdán nem kell dolgoznia. Nem beszélve a baglyok és pacsirták összebékíthetetlen napi csúcsidejeiről. Ez a rugalmasság rendkívül fontos pozitív hatásokat gyakorolhat az évszakok változásának figyelembevételével. Ha például télen nem kell vaksötétben kimászni az ágyból, az a napfényigényes kollégák számára kész megváltás tud lenni. A nyári hőségben sokan legszívesebben már pirkadatkor ütnék a gépet, hogy aztán a közelébe ne menjenek késő délutánig újra – nem véletlen, hogy a gazdálkodók, a természetben dolgozók is ezt teszik. A légkondi nem mindenre megoldás.

3. Közös aktivitások

Egy szimpla szombat délelőtti kirándulás csodát tesz. Beszélgetős meetinget minden további nélkül meg lehet tartani egy erdei ösvényen ballagva is (ha fontos a pontos jegyzetelés, fel is lehet venni és később feldolgozni, vagy diktafonnal “jegyzetelni”). Ne ragaszkodjunk a “csapatépítés” kliséihez.

A természetesebb, spontánabb akciók sokat tehetnek a csapat mentális egészségéért, és megadják azt az extra löketet, ami éppen kellhet valakinek ahhoz, hogy ne zuhanjon bele egy demotivációs gödörbe.

4. Felülvizsgált dress code, változatos kaják

A céges mindennapokba is kell a változatosság varázsa. Az egy dolog, hogy nyáron engedélyezünk némi lazítást az öltönyös közegekben, de az eleve jellemzően lazább IT csapatok életét is fel lehet dobni egy átmeneti halloween, strand, karácsonyi vagy egyéb beöltözős szabályozással.

A közös ebéd néha lehet egy piknik, egy közös kiutazás egy szokatlanabb helyszínre, de éppenséggel a teljesen remote csapatok életébe is színt vihet egy közös online pizzázás, időzítve, céges gesztusként fedezve a számlát.

5. Egyértelmű és nyomonkövetett elvárások

A móka-kacagás vonalról kicsit visszakanyarodva: csodákat tud tenni a motiváltság fenntartásában, ha a kolléga egyértelmű vállalásokat tehet, aminek a státuszát nyomon is követi a menedzsment. Az elvárás tisztázása segíti a felelősségvállalást. A munkavégzés egyik leggyilkosabb tényezője az, amikor a kolléga elégedetlen a saját munkájával, viszont úgy érzi, hogy a jó teljesítményt olyan körülmények akadályozzák, amik rajta kívül állnak. Ezt a legritkább esetben tudják proaktívan kommunikálni – ezért kell rendszeresen kérdezni őket, és időben eltávolítani a frusztrációhoz vezető torlaszokat.

6. Pozitív visszajelzések

Ha egy kolléga nem fejlődik egy szerepkörben, az eleve probléma, egy normális munkahelyen ez nagyjából lehetetlen, hiszen a tapasztalat mindenkinek előnyére válik. Ezt a fejlődést viszont nem árt észrevételezni. Ne hagyjuk, hogy mindenki a maga fejével ítélkezzen a saját szerepéről és teljesítményéről, mert az emberek nagy többsége nem tud pontos képet alkotni magáról. A fejlődés mérföldköveinek elérésekor el kell ismerni az előrelépést, a javulást: ez arra is jó, hogy így jobb visszajelzést lehet adni a további fejlődés lehetséges irányairól is.

7. CSR

A közös munka összehozza az embereket… de teljesen más közösen dolgozni egy küldetés, egy önként vállalt erőfeszítés keretében, mint bérért, a munkahelyen. Az IDBC társadalmi-felelősségvállalási kampányainak minden elemét maguk a kollégák építik fel, és ők is döntik el magukat a projektcélokat is. Ezzel minden sikert magukénak éreznek, és a közös munka egy teljesen egyedi jellegű közös élményt ad.

Ez segít abban, hogy a kollégák közösségként gondoljanak egymásra ami nagyon pozitív hatást gyakorol a mentális egészségre, csökkenti a stresszt, frontálisabb, őszintébb kommunikációt tesz lehetővé.

Az IDBC meglehetősen büszke arra a családias hangulatra és szakmailag is erős kollektívára, ami a céget jellemzi, és az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy ezt megőrizzük a dinamikus növekedéssel együtt is.

Ti ismertek még jó módszereket a szezonális demotiváltság leküzdésére? Szívesen várjuk visszajelzéseiteket!

Szerző: Dohos Ágnes
Founder & COO
dohos.agnes@idbc.hu