Szűr Helga – webinár előadó, A DevOps szakértők jelene és jövője

Ismerjétek meg Szűr Helgát, az Öt lovas szakmai webinárunk következő előadóját, aki az IDBC Infra Recruitment Team Leadere. Egyetemi HR tanulmányait követően is ezen a területen maradt, recruitmenttel kezdett foglalkozni, 2 éve az IDBC színeiben, ahol jelenleg a 8 fős Infra Recruitment csapatot vezeti, valamint az IDBC belső ATS rendszerének működtetésével és a folyamatok fejlesztésével is foglalkozik.

Helga a webinár alkalmával közelebb fog hozni minket a DevOps toborzási világához, kihívásaihoz.

„Infra Team Leaderként hozzám tartoznak az infrastruktúrát, üzemeltetést, így a DevOps-ot is érintő pozíciók.
Toborzás szempotnból a DevOps különlegessége az, hogy elég új. Az, hogy a fejlesztést és az operációt egy személyben összefogja, átlássa valaki, és ezek harmonizálásán fókuszáltan dolgozzon, egy újszerű gondolat a nemzetközi IT terén, de robbanás szerűen terjed.
Természetesen eddig is létezhettek ezek a szakértők, csak nem így nevezték őket, nem volt kimondva, hogy egy pozíció DevOps működést takar.

Elsőként nekünk is meg kellett találnunk azt a módot, hogy hogyan tudjuk felkutatni a releváns jelölteket.

Nehézség még, hogy DevOps-nak hívhatunk több, teljesen különböző pozíciót is. Ritka az, hogy két vállalatnál ugyanazt jelenti pl. egy DevOps Engineer pozíció, mert nagyban függ attól, hogy milyen feladatkörben számít rá az adott vállalat.

A toborzás során pozíciótól függetlenül fontosnak gondolom, hogy egy élmény legyen a jelölteknek a kiválasztás, maga az interjú egy kötetlen, jó hangulatú beszélgetés legyen, az interjút követően pedig folyamatosan tájékoztatva legyenek, mindig kapjanak visszajelzést.
Az Infra csapatban a devops pozíciók mellett hozzánk tartoznak a rendszermérnök, security szakértő, network engineer, cloud engineer, IT support keresések is.

A szeptember 23-i webinár alkalmával nagyon várom a szakértő beszélgetőtársak tapasztalatait, meglátásait, hiszen tényleg minden nap újat lehet tanulni erről a területről.
Kíváncsian várom, hogy a saját cégkultúrájukban hogyan működik és mi az, amit elvárnak a jelöltektől. Ezekből a visszajelzésekből mi nagyon sokat tudunk tanulni, fejlődni.”

A részleteket, és az izgalmas eszmecseréket nézzétek meg velünk a webináron, szeptember 23-án, délelőtt 10 órától.

Elolvasom az összefoglalót!