CSR

CSR


Szerző képe

Rituper Júlia

Event & Content Specialist

Összefogás nőnap alkalmából – „Szívvel, szendviccsel”

Nőnap alkalmából szerettünk volna azoknak segíteni, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. A Baptista Szeretetszolgálattal együttműködve egy különleges akcióban vettünk részt, amelynek célja az volt, hogy egy kis figyelmet és támogatást nyújtsunk a hajléktalanszállókon és anyaotthonokban élő nők számára. Az akció során kollégáinkkal közösen szendvicseket készítettünk, amelyeket a Baptista Szeretetszolgálat juttatott el a rászorulókhoz. Az […]

Szerző képe

Rituper Júlia

Event & Content Specialist

Mikulás-ünnepség a Burattino Gyermekotthon diákjaival

Az IDBC Group számára a társadalmi felelősségvállalás alapérték, és ennek jegyében az idei évben is több, gyermekeket segítő kezdeményezéshez csatlakoztunk. Immár negyedik alkalommal láttuk vendégül a Burattino Gyermekotthon diákjait egy Mikulás-ünnepség keretében. Kollégáink hetek óta készültek erre a napra, mert szerettük volna, hogy a gyerekek tartalmas, élményekben gazdag délutánt tölthessenek nálunk. Így – a korábbi […]

Szerző képe

Andor Judit

HR Generalist

Több mint 550 szendvics, 23 önkéntes és egy emlékezetes délután – “Szívvel, szendviccsel!”

Ismét ott segítettünk, ahol csak tudtunk: több mint 550 szendvicset készítettünk irodánkban, majd szállítottunk ki a rászorulóknak.

Szerző képe

Egri Blanka

Content & Social Media Coordinator

„Egy séta, egy mosoly, egy jobb nap” – IDBC újra az Ürömi Állatotthonban

Újra az Ürömi Állatotthonban jártunk, ahol adományokkal és önkéntes kutyasétáltatással támogattuk a menhely munkáját. Olvasd el, hogyan telt ez a tartalmas délelőtt, és miért érdemes máskor csatlakozni hozzánk!

Szerző képe

Egri Blanka

Content & Social Media Coordinator

A fenntarthatóság üzleti oldala – ESG, CSR és a jövő cégei

Hogyan válhat a fenntarthatóság és az ESG nemcsak erkölcsi, hanem üzleti kérdéssé is? Miben különbözik a CSR az ESG-től? Hol húzódik a határ a hiteles társadalmi szerepvállalás és az önfényezés között?

Szerző képe

Egri Blanka

Content & Social Media Coordinator

„Szívvel, szendviccsel” – Ételosztás a rászorulók részére

Az IDBC-nél hisszük, hogy a társadalmi felelősségvállalás nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is. Ennek szellemében szerveztük meg legutóbbi CSR akciónkat, amely során 275 szendvicset készítettünk el és juttattunk el a Könyves Kálmán körúti Menedékhely lakóinak.

Szerző képe

Andor Judit

HR Generalist

Új életre keltek a könyvek – sikeresen lezárult az IDBC könyvgyűjtése a Burattino Iskola és Gyermekotthon javára

Az IDBC már évek óta szoros kapcsolatot ápol a Burattino Alapítvánnyal. Örömmel szervezünk például a kicsiknek Mikulás-napi foglalkozást és ünnepséget minden évben. Idén pedig úgy döntöttünk, hogy még szorosabbra fűzzük ezt az együttműködést, hogy a mindennapjaikban is érezhessék a támogatásunkat. 

Szerző képe

Veres Paula

Corporate coach

„Segítek egy családot, az IDBC-vel”

Harmadik éve támogatjuk munkatársi összefogással a nehéz helyzetben lévő családokat, idén is sikerült számos ajándékot gyűjtenünk.

Szerző képe

Csehi Sámuel

Content and Event Coordinator

Burattino Gyermekotthon – CSR program

Megérkezett az IDBC Mikulása, hogy ismét egy könnyed és melegséggel teli délutánt töltsenek nálunk a Burattino gyermekotthon diákjai.

Szűts Zoltán

Állatkerti örökbefogadás – CSR program az IDBC-vel

Egy szuper délelőttöt töltöttünk az Állatkertben, ahol újra örökbe fogadtuk szeretett óriás teknősünket, Illés Sárikát.

Szerző képe

Csehi Sámuel

Content and Event Coordinator

Egy nemes ügy szolgálatában: Ételosztás a rászorulókért a Heti Betevő Egyesülettel

Az IDBC-nél nem csak a digitális megoldásokkal foglalkozunk, hanem a valós problémákkal is, éppen ezért szerveztük meg Ételosztás a Rászorulókért CSR programunkat.

Szerző képe

Mészáros Lili

Junior recruiter

Véradás az IDBC-nél

Az IDBC Véradás CSR program sikeresen megrendezésre került, ezúttal más cégek becsatlakozásával. Olvasd el beszámolónkat!