Környezetvédő CSR akció – Erdei szemétszedés

Környezetvédő CSR akció – Erdei szemétszedés

Csehi Sámuel

Content and Event Coordinator

2022. november 18.

A természetvédelem és a fenntarthatóság ügye számomra egyfajta misszió, így nem is volt kérdés, hogy a legnagyobb örömmel vágtam bele az IDBC erdei szemétszedés kezdeményezésének vezetésébe, amely a vállalat munkán túli életének szerves része, a „Harmóniában a természettel” hitvallás egyik zászlóshajója.

Fontos és érthető cél volt, hogy a környezetvédelem ügyét valamilyen „kézzelfogható” értékre fordítsuk le. Így született meg az együttműködés a Pilisi Parkerdővel, amelyben azt vállaltuk, hogy önkéntes csapattagjaink segítségével egy erdőterületet megtisztítunk az ott felhalmozódott, emberek által szétdobált szeméttől. Szerencsére hazánkban is egyre népszerűbb a tudatos természetjárás, így a lakott területektől távol eső területeken már kevés az otthagyott hulladék, azonban a város széléhez közel sok felelőtlenül eldobált szemétre bukkanhatunk.

Egy koraőszi napra esett a választásunk, amikor nekivágtunk az IDBC lelkes önkénteseinek csapatával, hogy a Hűvösvölgy határában fekvő erdőrészt megtisztítsunk az ott elhagyott hulladékoktól. Az időjárás kegyes volt hozzánk, ugyan a délutáni programunk előtt és után is esett az eső, de a nekünk fenntartott két órában alábbhagyott az őszi zápor, sőt, még a Nap is kibújt a felhők mögül, hogy megmutassa, ragyogásával ő is hozzájárul a munkánkhoz.

 

Tizenketten vágtunk neki a hűvösvölgyi kicsiny erdőrészletnek. Lelkes és rendszeres természetjáróként lelombozó volt a látvány: sörösüvegek, műanyag zacskók, csokipapírok mindenütt elszórva. Így hamar rájöttünk, hogy itt bizony nem kell keresni a szemetet, a téma tényleg a lábunk előtt hever. Ezért gumikesztyűt húztunk, és megfogtunk egy-egy szemeteszacskót, amelybe elkezdtük belegyűjteni a szemetet. Mindenki más stratégiát választott; volt olyan, aki a turistaút mentén távolodott el egy keveset, hogy messzebbről is elhozzunk hulladékot, de volt olyan, aki inkább a környező bokrok közé indult, hogy a gyalogos útvonalról nem látható tárgyakat szedje össze. Voltak, akik csapatba verődve gyűjtöttek, de mások kifejezetten arra vágytak, hogy egymagukban töltsék ezt az időt az erdő magányában.

Számomra ez a másfél-két óra volt a legszebb élmény a teljes projekt folyamatában. Határtalan melegséggel töltött el, hogy találtunk egy közös célt, amely a munkán, a mindennapi teendőkön, a rohanó hétköznapokon túl összeköt minket. Még most is szívesen gondolok az érzésre, amint láttam, hogy az erdő iránti rajongás, a természet szeretete ilyen sokakhoz közel áll, és a teljes önkéntes csapat zokszó nélkül lépdel a sárban, kúszik a nyirkos bokrok között, hogy tisztábbá tegyük a környezetünket. Egy egészen felüdítő érzés, amikor megtapasztalhatom, hogy az unalomig ismételt vállalati felelősségvállalás mögött valódi emberek, valódi érzések, valódi önkéntesség van.

Nagyon köszönöm ezt ennek a remek csapatnak! És bízom benne, hogy a példánk ragadós lesz, legközelebb még többen csatlakoznak majd a kezdeményezésünkhöz.

Legközelebb? Igen!

Az első erdei szemétgyüjtő program sikerén fellelkesülve elhatároztuk, hogy jövőre már három alkalommal, három évszakban (tavasszal, nyáron és ősszel) is kiszemelünk egy-egy piciny erdőterületet, amely szeméttelenítéséről gondoskodunk. Örömünkre szolgál, hogy ebben a Budapest környéki erdők fenntartója, a Pilisi Parkerdő Zrt. is elkötelezett partner, mind útmutatással, mind szükséges eszközökkel és – főleg – az összegyűjtött hulladék elszállításával gondoskodik arról, hogy az IDBC kezdeményezésre célba érjen a zöld és fenntartható környezetünk érdekében.

Így a szokásos megújuláson, télbúcsúztatáson túl még egy ok arra, hogy várjuk 2023. tavaszát!

Lépj velünk kapcsolatba

… és indulj el a céljaidhoz vezető úton!

      Connection Information

      To perform the requested action, WordPress needs to access your web server. Please enter your FTP credentials to proceed. If you do not remember your credentials, you should contact your web host.

      Connection Type