IDBC mesedoktorok a K&H Gyógyvarázs programban

IDBC mesedoktorok a K&H Gyógyvarázs programban

Csehi Sámuel

Content and Event Coordinator

2021. november 8.

A 2021-es CSR akcióink közé a K&H Gyógyvarázs nevű programja is bekerült, így az IDBC-ből többen is mesedoktorrá válhattunk.

Hegedűs Flóra HR Business Partnerünk beszámolója az IDBC mesedoktorokról!

Korábban már hallottam erről a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységről, és nagyon megtetszett az a kezdeményezés, hogy a mese erejével szeretnék a beteg gyermekek lelki gyógyulását segíteni.

Egy pszichológia előadás keretében már találkoztam az irodalomterápiával, illetve olvastam a meseterápiáról is, és nagyon elgondolkodtatott, hogy tényleg mennyi jótékony hatása van az olvasásnak az egyén számára. Gondoljunk akár a rekreációra/ kikapcsolódásra, lelki feltöltődésre, az ismertterjesztésre, az életbölcsességek megismerésére, vagy akár az önismeret fejlesztésére.

A Gyógyvarázs mesedoktorok program keretében online meseolvasásban van lehetőség részt venni akár egyénileg, akár cégként. Sajnos a járvány miatt a személyes jelenlét nem tud megvalósulni, így az elkészített meseolvasós videók a K&H Gyógyvarázs Youtube csatornájára kerülnek, amik az ország 40 kórházában lesznek elérhetőek a beteg gyermekek számára.

 

Végig nézve a Youtube csatorna videóit, sok emberből és cégből váltott már ki aktivitást, cselekvést a kezdeményezés, és ez az IDBC-nél sem volt másképp.

Nálunk a program meghirdetését követően egy tíz fős önkéntes csapat verbuválódott össze, akikkel bele is vágtunk a megvalósításba. A honlapon talált technikai paramétereket közösen beszéltük át, illetve ötleteket cseréltünk, de a mesét és a kreatív koncepciót mindenki maga választotta ki, találhatta ki.


Ügyeltünk arra, hogy olyan mesét válasszunk, ami még nem szerepel a csatornán, azzal a céllal, hogy a gyerekek is valami újdonságot hallhassanak. A meseolvasós videókat is igyekeztünk minél színesebben, kreatívabban megvalósítani- volt, aki animáló programot vetett be és különböző animációk jelentek meg a videóban a történet előrehaladtával, olyan is volt, aki plüssjátékokkal teremtett egy kellemesebb, játékosabb környezetet, de bábjátékra is volt példa, valamint népmese által ihletett falfestmény megmutatására is. Azt szerettük volna ezzel elérni, hogy a mesét hallgató gyerekek egy kicsit kiszakadjanak a kórházi környezetből, és egy színesebb mesevilágba csöppenjenek.


A program során azt tapasztaltam, hogy a mesének nem csak a gyerekek számára lesz gyógyító ereje, hanem csapatépítő hatása is van, ugyanis többen megosztottak egy-egy személyes történetet azzal kapcsolatban, hogy melyik mesét olvasták régebben a gyermeküknek, vagy kinek mi volt a kedvenc mesekönyve gyermekkorában.

 

Nagyon örültem annak, hogy több embert is megmozgatott ez a téma az IDBC-nél, hogy többen is részt vettek a programban! A visszajelzések alapján azt tudom összefoglalásként írni, hogy mi szerettünk részt venni benne, egy kicsit újra mi is gyerekek lehettünk, és bízom benne, hogy a kórházban lévő gyermekeknek is örömteli pillanatokat adhattunk a mesénkkel! (:

Lépj velünk kapcsolatba

… és indulj el a céljaidhoz vezető úton!

      Connection Information

      To perform the requested action, WordPress needs to access your web server. Please enter your FTP credentials to proceed. If you do not remember your credentials, you should contact your web host.

      Connection Type