Blog

Blog


Csehi Sámuel

Content and Event Coordinator

Karácsonyi adomány, idén vesebeteg gyermekeknek segítettünk

Az IDBC a kezdetek óta fontosnak tartja, hogy  a társadalmi felelősségvállalást és segítség nyújtást a mindennapi vállalati működés részévé tegye. Ennek szellemében idén is úgy döntöttünk, hogy a karácsonyi ajándékozásra szánt összeget, olyan célra költjük, amivel egy jó ügyet tudunk támogatni. Az idei évben a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinika Művese osztálya számára sikerült négy […]

Illés József

CEO, Founder, IDBC Group

Csak az életképes, ami fenntartható – hogyan jelenik meg a zöld gondolat a cégek működésében?

Amióta Greta Thurnberg 2018 augusztus huszadikán iskola helyett a svéd parlamenthez ment a kis “Skolstrejk för Klimatet”- feliratú táblájával, érezhetően megváltozott a zöld ügyek iránti fogékonyság. Ez természetesen nem csak Greta műve, hanem számtalan tényező együtthatásának eredménye, hiszen a klíma- és természetvédelmi ügyekkel kapcsolatos demonstrációk egészen a 70-es, 80-as évekre visszamenő múlttal rendelkeznek. A svéd […]

Csehi Sámuel

Content and Event Coordinator

Digitális kihívások és válaszok – meetup összefoglaló

Az IDBC belső szakmai meetupok keretében egy-egy szakterületet járunk körbe alkalmanként 4-5 kollégánk előadása révén. Fontosnak tartjuk, hogy kollégáink tudást, értéket, fejlődési lehetőséget és élményt kapjanak. Szakmai közösségünkben tudásmegosztó programokra van lehetőség, melynek egyik formája a belső szakmai meetupjaink! Ezúttal az online marketing szerepét mutattuk be a recruitment területen, a service design és a banki […]

Illés József

CEO, Founder, IDBC Group

Folyamat-automatizálás LinkedInen: a komplex botokkal mindenki jól járhat

Az idei ősz egyik fontos fejleménye, hogy munkához láttak első “virtuális” kollégáink. A sourcerek szakmai segítőiként funkcionáló, automatizált LinkedIn profilok meggyőződésünk szerint magasabb színvonalú és hozzáadott értékű munka végzését teszik lehetővé a számunkra – az emberi tényező az ő érkezésükkel éppenhogy felértékelődik, mivel tehermentesítik a szakértőinket. Az egész történet azon a ponton  kezdődik, amelyik számos […]

Csehi Sámuel

Content and Event Coordinator

IDBC az állatokért CSR program

Idén második alkalommal támogattunk állatvédő egyesületet adománygyűjtés és kutyasétáltatás keretében. Az őszi program során az Ürömi Állatmenhelynek ajánlottuk fel segítségünket. Somlyai Míra, Sourcer kollégánk beszámolója az IDBC CSR programról. A júniusi gyűjtés sikere után már magabiztosabban vágtam bele egy újabb szervezésébe, ugyanis tudtam, hogy a kollégákra mind az adománygyűjtésben, mind a kutyasétáltatáson való részvételben számíthatok. Az Eszkuláp […]

Kleb Máté

Senior Digital Content Designer

Szerethető Munkahely az IDBC 2021-ben is

A DreamJobs állásportál versenyében idén 3. alkalommal lettünk Szerethető Munkahely. Az 1600 induló közül kerültünk be a TOP 185 Szerethető cég közé! A megtisztelő díjat csapatunknak, támogatóinknak köszönhetjük és annak, hogy szeretünk IDBC-sek lenni. Megmutatjuk mivel érdemeltük ki az elismerést, nézzétek meg az elmúlt 1 évünk izgalmas pillanatait, újdonságait: Pandémia – Az “új normális” A […]

Dohos Ágnes

COO, Founder

7 eszköz a motiváció fenntartására az évvégi hajrában is

Hogyan segíthetünk a motiváció megzuhanásán, ami időről időre mindenképpen bekövetkezik? Mit tehet ez ügyben egy jó vezető, milyen külső eszközökkel lehet segíteni a csapattagokat abban, hogy megőrizzék, vagy legalább gyorsan visszanyerjék ingadozó motivációjukat? Sokféle oka lehet ennek a jelenségnek, de van néhány bevett módszer, ami szerintünk segíthet. A kényszerű karantén, a gyorsított eljárásban home office-ba […]

Illés József

CEO, Founder, IDBC Group

Contracting a gyakorlatban: így dolgoznak a contracting csapatba tartozó IT szakértők

A contracting egy izgalmas, köztes életformát kínál az alkalmazotti státusz és a saját vállalkozás vezetése között. Egy korábbi írásunkban részletesen összefoglaltuk, hogy milyen hasonlóságok és különbségek vannak a freelancerek és contractorok között, most pedig két contractor kollégánk gyakorlati példáján keresztül mutatjuk be azt, amit erről a típusú munkakapcsolatról tudni érdemes. A contracting lényege, hogy rugalmasabb […]

Csehi Sámuel

Content and Event Coordinator

Környezetvédő CSR akciónk – Szemétszedés a VII. kerületben

Az IDBC csapata idén második alkalommal szedett szemetet a VII. kerületben. A szemetelés Budapesten különösen aktuális probléma. Olvassátok el, Lengyel-Fenyves Dóra, Recruiter kollégánk beszámolóját az IDBC CSR környezetvédő programjáról. Mikor 2021 januárjában elkezdtem dolgozni IDBC-nél, már rögtön tudtam, hogy szeretnék CSR programban részt venni, vagy esetleg szervezni is egyet. A csatlakozásom előtt nagyon szimpatikus volt […]

Csehi Sámuel

Content and Event Coordinator

IDBC mesedoktorok a K&H Gyógyvarázs programban

A 2021-es CSR akcióink közé a K&H Gyógyvarázs nevű programja is bekerült, így az IDBC-ből többen is mesedoktorrá válhattunk. Hegedűs Flóra HR Business Partnerünk beszámolója az IDBC mesedoktorokról! Korábban már hallottam erről a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységről, és nagyon megtetszett az a kezdeményezés, hogy a mese erejével szeretnék a beteg gyermekek lelki gyógyulását segíteni. Egy […]

Dohos Ágnes

COO, Founder

Elismerés és Megismerés – Mire jók és hogyan működnek a belső motivációs rendszerek?

A nemzetközi piacon a fejlett HR eszközöket alkalmazó vállalatok ’reward & recognition’ program névvel illetik azt a belső ösztönző rendszert, ami alkalmas a munkatársak tevékenységének elismerésére, legyen az a munkaköréhez köthető kiemelt teljesítmény, vagy egyéb, munkához szorosan nem köthető külső tevékenység (pl. jótékonykodás). Amikor házon belül bevezettük ezt az ösztönzőprogramot, “Elismerés & Megismerés” programnak neveztük […]

Illés József

CEO, Founder, IDBC Group

A munka igazi arca: az employee experience program 5 fázisa

A globális folyamatok miatt eljutottunk oda, hogy maga az elvégzett munka lett a legfontosabb a munkavállaló és a munkaadó számára egyaránt. Nem a munka mennyisége, nem a kompenzáció pontos mértéke, és nem a munkán kívül eső extrák: maga a munka. Az IDBC évek óta azzal különbözteti meg magát a piacon, hogy a kollégák számára optimális […]