Proaktív megoldással rukkol elő az informatikai szolgáltatásokkal és oktatással foglalkozó ALEF, az IDBC-vel együttműködésben.

2023. január 26.

Az évek óta egyre nagyobb kihívást jelentő szakemberhiányra válaszul saját, szuperintenzív képzést indít a két vállalat, a programozói bootcampek sikeres modelljére alapozva.

A mindössze három hónapos  (napi 8 órás, heti 5 napos) képzés megfelelő szaktudást biztosít a jövő junior rendszermérnökei számára. A rendszermérnökök megkerülhetetlenül fontos szereplői minden on-premise fejlesztői csapatnak, és bármilyen, számottevő IT-kapacitással dolgozó vállalat szakembergárdájának.

A network engineer, azaz hálózati rendszermérnök az informatikai hálózatok tervezését, kidolgozását végzi, illetve újabb hálózati funkciók kiépítésénél van szükség a szaktudására (szemben a rendszergazdával, aki jellemzően a hálózat üzemeltetéséért felel, és általában nem szükséges lényeges módosításokat végrehajtania az infrastruktúrán).

A piacon jelenleg a néhány éves gyakorlattal rendelkező szakemberek az 500-750 ezer Ft sávba eső bérezéssel számolhatnak.

Az ALEF jelentős IT képzési tapasztalattal rendelkezik. A képzést elvégzőket el tudja helyezni saját, kiterjedt ügyfélkörében is, hiszen nagy szükség lenne a piacon e szakemberek folyamatos utánpótlására.

Az IDBC szintén kapcsolatban áll olyan cégekkel, ahol szükség lehet erre a szaktudásra, illetve elősegíti a hallgatók és a cégek közötti optimális matchinget, a harmonikus beilleszkedést.

A kezdeményezés hátteréről és részleteiről közös, egyórás webinárt tartottak a két cég képviselői. A videó és a diák megtekinthetők a lenti elérhetőségeken, az alábbiakban pedig összefoglaljuk az elhangzottakat.

A bootcamp előnyei a résztvevők számára:

– piacképes, nagyon keresett szaktudás, mindössze három hónap alatt

– pályakezdők és pályamódosítók számára is optimális választás

– a képzés a diákok számára INGYENES, csak egy előleget kell befizetni, amit visszakapnak az oktatás egyes fázisainak teljesítésével

– valószínűleg mindenki talál az elképzeléseihez illeszkedő céget, hiszen startupok, SSC-k, multik egyaránt lesznek az ügyfelek között, akiket van lehetőség közelebbről megismerni még az oktatás ideje alatt

A bootcamp előnyei a cégek számára:

– a pozíció(k) betöltése a hallgató(k) oktatási költségeinek megtérítésével együtt is versenyképes megoldás az állások betöltésére (vs ügynökségi, belső mentoring, egyéb költségek)

– testreszabott, a céghez jól illeszkedő kollégával gazdagodnak

– az alapos kiválasztási folyamat miatt jóval alacsonyabb a lemorzsolódás esélye, mint más megoldásokkal

– már az első naptól hatékony kolléga érkezik, kevésbé igényel mentorálást

Szakács Gergely, az ALEF technical directora ismertette a képzés legfontosabb paramétereit:

– az oktatás angol nyelven zajlik, nemzetközi instruktorcsapattal

– 3 hónapon át (62 képzési nap), napi 8 órában és heti 5 napban

– tantermi és online blokkja is van

A három hónapos képzés arra elegendő, hogy a szakemberek képesek legyenek felismerni a feladatokat, problémákat, és mindig tudják, milyen megoldáshoz kell fordulni.

A képzés a Cisco CCNA tananyag témáit feszegeti, majd továbblép az adatforgalom, a biztonsági alapok, a cloud computing, végül a hálózatprogramozás és automatizálás témakörei felé.

Illés József, az IDBC ügyvezető partnere elmondta, hogy számunkra azért igazán nagy öröm ebben a kezdeményezésben részt venni, mert ez egy jó példa lehet a junior mérnök-utánpótlás megoldására. Fontos, hogy az együttműködés értékeinek csak egy részét jelenti a magas színvonalú, Cisco- minősített szakmai tudás. Ahogy Papp Emma, az IDBC Permanent Placement Recruitment & Executive Search vezetője megerősítette, a jelöltek és a partnerek elégedettségének garantálásában kulcsszerepe lesz annak, hogy a képzés a szaktudás mellett fontos soft skilleket, speciális készségeket is lefed:

Kommunikáció, kreatív problémamegoldás, csapatmunka, mind az oktatás anyagát képezik, ráadásul az ügyfélcégek prioritásai alapján. Így a hallgatókat már menet közben a konkrét, céges pozíciók sajátosságaira készítik fel.

Szintén lényeges szempont, hogy többlépcsős felvételi eljáráson mennek keresztül a hallgatók – ennek köszönhetően nagy mértékben nő a valószínűsége annak, hogy ha elkezdik, végig is csinálják a képzést, és sikeresen el tudnak helyezkedni új szakmájukban.

A bootcamp első évfolyama áprilisban indul, a tervek szerint 10 és 20 fő közötti hallgatói létszámmal.

Illés József, hallgatói kérdésre válaszolva, felvillantotta annak a lehetőségét, hogy a partnercégek ösztöndíjprogrammal támogathatják majd a tanulni vágyókat. Ez a későbbiekben még ki fog alakulni, ahogy a cégek jobban megismerkednek ezzel az új lehetőséggel. Ezért ha valakit csak ez az anyagi, megélhetési korlát fogna vissza, akkor is érdemes jelentkezni! Találhatunk megfelelő megoldást mindenki számára.

A webinár szervezői ezúton is bátorítanak mindenkit, rendszermérnökök iránt érdeklődő cégeket és a szakma iránt érdeklődőket, hogy szabadon kérdezzenek a projekt vezetőitől:

Szabados Attila – General Manager, ALEF

Illés József – CEO, IDBC

Papp Emma – Head of Permanent Placement Recruitment & Executive Search

Szakács Gergely – Technical Director

Direkt jelentkezés pedig az alábbi csatornákon lehetséges:

Partnereknek: hu-training@alef.com

Hallgatóknak: https://idbc.zohorecruit.com/jobs/Careers/373570000162674710/Junior-Network-Engineer—Bootcamp-Jelentkez%C3%A9s?source=CareerSitehttps://lnkd.in/dNgtSkvF

Szerző: Illés József
ügyvezető partner

illes.jozsef@idbc.hu